Évnyitó KSZR-nap a Somogyiban

Immár hagyomány, hogy februárban meghívjuk a szolgáltatásban résztvevő szerződött települések vezetőit, könyvtárosait egy kis visszatekintésre és együttgondolkodásra.

Célunk ezzel az, hogy  ne csak a szolgáltatásban dolgozókkal legyen szoros a kapcsolatunk, de megismerhessék munkánkat a szerződött partnerek is. Valamint az is célunk, hogy  teret adjunk a települések elöljáróinak a találkozásra, hogy egy fórumon megvitathassák mennyire elégedettek a szolgáltatással, a könyvtárral, hogy ötletet adhassanak egymásnak és nekünk is.

A rendezvény sikerességét bizonyítja, hogy újult már meg szolgáltatóhely az itt látottak/hallottak hatására.

Az idei találkozónkon – sajnos – túlnyomó többségben ismét a könyvtárosok voltak, de nagy megtiszteltetés volt, hogy több polgármester is eljött, és érdeklődve hallgatta beszámolónkat, terveinket.

A nap felépítésén mindig egy nagyon picit igyekszünk változtatni.

Az érkezés öröme, és a közös kávé és üdvözlések után a köszöntő következett.

Első eladónak egy külsős szakembert kértünk fel, Fehér Miklós az OSZK Könyvtári Intézet munkatársa tartott nagyon rövid jogi bevezetést a fenntartók és a szolgáltató könyvtár kötelezettségeiről. Elsősorban a közadatokról szólt előadása. Jó hallani egy külső szereplőtől, ha röviden összefoglalja azokat a tennivalókat, amiket az ember tud, de hajlamos megfeledkezni róluk. Sajnos (vagy szerencsére) bár itt jogszabályok írják elő a kötelezettségeket, valójában mégse nagyon hallani retorziókról, azonban bármikor lehet ellenőrzés és elmarasztalás, szóval érdemes az alábbi ppt hivatkozásait végigböngészni, hogy törvényi kötelezettségeinek mindenki eleget tudjon tenni.

Ezek után a Somogyi-könyvtár igazgató asszonya, Palánkainé Sebők Zsuzsanna beszámolt a 2015-ös év fejlesztéseiről, munkáiról, a szolgáltató könyvtár fő célkitűzéseiről beszélt. A beszámolóját kísérő ppt alább látható:

Célunk, hogy ne csak mi beszéljünk, ne megnyilatkozzunk, de minden esetben hallgattasson meg a másik fél is. Szeretnénk, ha mi is és mindenki más látná, hogy a fejlesztések, lépéseink, munkánk azt a célt szolgálják, hogy a kistelepüléseken élők minél színvonalasabb szolgáltatást kaphassanak. Valamint azt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezek a fejlesztések csak együtt érhetők el, közös erővel. A település és a szolgáltató könyvtár együtt érhet el igazán eredményeket.
Ennek a célnak az érdekében igyekszünk minden évben megszólaltatni olyan polgármestereket, akikkel közösen valóban sikerült eredményeket elérnünk.
Idén Ferencszállás polgármester Jani János osztotta meg az elmúlt évek tapasztalatait a közönséggel. Hallhattunk tőle a településről, a települési könyvtár történetéről, a közös munkánkról, az elmúlt év fejlesztéseiről. Mindig érdekes látni a “másik oldalt”, más szemszögéből tekinteni a mi munkánkra. És jó látni, hogy mások is hasznosnak és eredményesnek látják azt.

A kérdések és a közös beszélgetés előtt még egy rövid előadás várt a jelenlévőkre. Igyekeztem valóban tömören összefoglalni 2016-os terveinket, hiszen jobbára közösen terveztünk, egyénileg, személyre és könyvtárra szabottan.

Az előadások után igyekeztünk ismét teret adni a közös gondolkodásnak, az eszmecserének. Először a nagy plénum előtt, majd kisebb csoportokban, kávézgatva.
A helyszíni visszacsatolások alapján sikeres volt a délelőtt. A jelenlévők szerint hasznos és jó volt együtt lenni. A nap sikerét kissé beárnyékolja, hogy kevés vezető jött el, de bízunk benne, hogy az idei sikerek után jövőre többeket köszönthetünk a soraink között.
(a google képeket még tanulom, így nem tudok egyből slideshowt berakni, így csak linket adok a nap képeihez)
https://goo.gl/photos/zAQqGJrnAy3wbrCe6