Országos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán

2019. május 29-30-án szakmai tanácskozáson – IKSZ tagként – a megyei hatókörű városi könyvtárak igazgatói vettek részt, valamint a KSZR működtetésével megbízott kollégák egy része.

Országos könyvtári szakmai tanácskozás BékéscsabánOrszágos könyvtári szakmai tanácskozás BékéscsabánOrszágos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán Országos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán

A Békés Megyei Közgyűlés alelnökének, a város alpolgármesterének és országgyűlési képviselőjének beszéde után Sörény Edina, az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság Könyvtári és Levéltári Főosztályának vezetője beszélt a könyvtárak helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről.

Beszélt a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégiáról, az Országos Könyvtári Platformról, de konkrét intézkedésekről nem tudott beszámolni. Kérdezték Edinát a bérrendezésről, egyelőre arról sincs hivatalos információ.

A délutáni programok Ramháb Mária (IKSZ elnöke) előadásával kezdődtek, aki a KSZR eredményeit foglalta össze 2013-2018-ig. Előadásában minden fontos fejlesztési területre kitért (számítógépek mennyisége, épület felújítás, állománygyarapítás, rendezvények száma stb.) és összehasonlította a 2013-as kiinduló adatokat a 2018-ra tervezett majd a ténylegesen megvalósult eredményekkel. A grafikonok adataiból kiderültek, hogy egyes esetekben jobb eredményeket értünk el a vártnál, más esetekben nem mindig, de jellemzően megközelítettük a tervben megfogalmazott értékeket.

Egyértelműen látszódik a kistelepülési könyvtárak fejlődése, Ramháb Mária azt is megfogalmazta, hogy a KSZR rendszer nélkül ma Magyarországon a kistelepülési könyvtárakban nem működnének az alapvető könyvtári szolgáltatások. Arra a kérdésre, hogy a KSZR normatíva emelésére van-e reális esély, Sörény Edina azt válaszolta, hogy nem a legmegfelelőbb az idő ennek a tárgyalására, most inkább az életpályamodell és a bérrendezésünk a legfontosabb kérdés.

Ezt követően átsétáltunk a Békés Megyei Könyvtárba, ahol megtekintettük és kipróbáltuk a könyvtár épületében létrehozott makerspace teret, a Kollabort.  

„A KOLLABOR egy természettudományos élményközpont és közösségi alkotótér, ahol tapasztalati úton fedezheted fel saját kreativitásod és tehetséged.”

A Kollabor az EFOP-3.3.6-17-2017-00021 pályázat által jött létre az Életfa Kulturális Alapítvány és a Békés Megyei Könyvtár együttműködésében.
Az alábbi témákban tartanak foglalkozásokat, szakköröket a középiskolások és egyéb érdeklődők számára:

  • agrárrobot-építés,
  • autonóm járművek építése, megismerése,
  • egészséges táplálkozás,
  • gasztronómiai élményfoglalkozás,
  • élményturizmus tervezés,
  • ipar 4.0, mozgás- és idegrendszer összefüggéseinek felfedezése, fejlesztése,
  • okos város,
  • stresszkezelés,
  • neurofeedback,
  • termékfejlesztés,
  • 3D nyomtatás.

Ottlétünkkor kipróbálhattuk a robotépítést és működtetést, a műanyag feldolgozás lehetőségeit vagy az ún. piszkos helyiségben – ahol CNC maró gép és lézervágó gép is található -, elkészíthettünk egy japán kötészeti módszerrel készült fa könyvet. Eközben a könyvtárigazgatók zártkörű szakmai tanácskozáson vettek részt.Országos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán

2. nap

Két kistelepülési könyvtárat látogattunk meg, elsőként Bélmegyerre utaztunk, és megtekintettük a felújított KSZR könyvtárat:

Országos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán

Országos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán

Országos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán
Országos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán
Országos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán

Megtudtuk, hogy a Békés megyében híresen jó pálinkákat készítenek, az Árpád Pálinkamanufaktúra vezetője tartott előadást a pálinkafőzés technológiájáról és az 50 éves családi vállalkozás hagyományairól. Kóstolásra is volt lehetőség. A könyvtár bútorzatát az NKA Kistelepülések könyvtárainak szakmai eszközfejlesztése, korszerűsítése pályázaton elnyert
támogatásból újították fel.

Tovább utaztunk Okányra. Útközben Szelekovszky László nyugalmazott természetvédelmi szakfőtanácsos volt az idegenvezetőnk. Laci bácsi mindent tud Békés megye természeti értékeiről, ismeri az összes fát, bokrot a megyében, utunk során mesélt a kunhalmokról, a grófi kastélyokról, kúriákról, öreg fákról, a Körösökről, minden természeti értékről, ami mellett elhaladtunk. Rendszeresen tart előadásokat a KSZR településeken is, és mindig nagy az érdeklődés ezeken a
programokon.

Az okányi könyvtár egy frissen felújított könyvtár, a fent említett pályázati forrásból valamint KSZR költségvetésből kipótolva tudták a belső bútorzatot kicserélni, hiszen ez egy viszonylag nagy alapterületű könyvtár. Az okányi könyvtáros 40 éve dolgozik az ottani könyvtárban, az ő érdeme, hogy a közösség hatalmas helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik. Megérkezett a könyvtárba Soós Emőke erdélyi származású bábművész, aki egy székely történetet mesélt el nekünk, nagy sikere volt a történetnek. Emőke rendszeresen járja a KSZR településeket, mint mesemondó, kicsik és nagyon
egyaránt imádják az ízes beszédét és székely előadásmódját.

Ezután Gyulára utaztunk és ebéd után lehetőség volt az ICOMOS-díjas Gyulai Almási-kastélyt megtekinteni.

Országos könyvtári szakmai tanácskozás Békéscsabán

Tartalmas és emellett szórakoztató 2 napot töltöttünk Békésben, jó ötletekkel tértünk haza akár a könyvtárbelső kialakítását, akár más, fiataloknak tartható foglalkozásokat illetően. A Pest megyei kollégáktól kaptunk ajándékba egy kiadványt Könyvkelengye címmel, amely a szülőknek íródott segítségképpen, hogy milyen módszerekkel lehet a könyvolvasást megszerettetni kisgyerek korban.

Az összefoglalót készítette:
Genczinger Ildikó osztályvezető
Somogyi-könyvtár, Megyei hálózati osztály

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük