Csongrád Megyei KSZR – Kistérségi szakmai nap a KönyvtárMozi jegyében

2017. április 20-án Csongrád megye egyik megszépült települési könyvtára, Magyarcsanád  adott otthont a tavaszi kistérségi szakmai napnak. A kollégák nemcsak Makó környékéről érkeztek, hanem a Homokhátságból (Ásotthalom, Pusztamérges) és Csongrád környékéről (Csanytelek, Felgyő, Pusztaszer, Csengele) is.

Háziasszonyként Tóvizi Béláné Erika kollégánk köszöntött bennünket, bemutatva egy kicsit a könyvtárat, és a könyvtárost, majd Tóth-Pál Lászlóné alpolgármester asszony (aki egyben az iskola igazgatója) a települést hozta kicsit közelebb a résztvevőkhöz.

Csongrád Megyei KSZR Kistérségi szakmai nap a KönyvtárMozi jegyében
Házigazdáink:
Tóth-Pál Lászlóné alpolgármester és Tóvizi Béláné könyvtáros

A nap felvezetését egy negyedik osztályos kislány, Berta Noémi zárta, aki a hallgatóságot Gáti István: Tök Magda férjhez megy  című versével örvendeztette meg – mi pedig jókat derültünk az előadásán!

A Csongrád Megyei KSZR KönyvtárMozi szolgáltatásának fejlesztése

Ezek után belevágtunk a szakmai részbe. A nap gerincét egy új közösségi szolgáltatás, a KönyvtárMozi  adta, amely 2015-ben, az Országos Könyvtári Napok (OKN) ideje alatt indult el hódító útjára.

Elsőként Fodor Mónika, Csongrád megyei KönyvtárMozi felelős osztotta meg a szolgáltatásban rejlő lehetőségeket, és az eddigi vetítések alapján szerzett tényeket, tapasztalatokat, majd ötleteket sorolt fel a megvalósításhoz, és Csongrád megyei példákat hozva adott módszertani ötleteket a leendő KönyvtárMozi településeknek is.

Csongrád Megyei KSZR Kistérségi szakmai nap a KönyvtárMozi jegyében
Fodor Mónika az egyik módszertani füzetet mutatja be

Előadása:

A lelkesítést „fő előadónk” (idézet Tóviziné Erikától), Márkus István folytatta, a pécsi Csorba Győző Könyvtár  munkatársa, Baranya megyei KönyvtárMozi-felelős.

Csongrád Megyei KSZR Kistérségi szakmai nap a KönyvtárMozi jegyében
Márkus István

Először a Csongrád megyei kollégák egy rövid bepillantást nyerhettek az ottani megyei módszertani munkába és a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerbe (KSZR),  majd sok-sok hasznos tanácsot, ötletet kaptak foglalkozások megtartásához.
Végül megismerkedhettek az NKA-pályázatból megvalósított Film-boxok tartalmával.
Terveink szerint május végén, június elején a Csongrád megyei kollégákkal buszra ülünk, és elmegyünk egy szakmai-módszertani napra Baranya megyébe, ahol KönyvtárMozi foglalkozást tekinthetnek meg a megyénkből érkező „mozigépészek”.

Szakmai együttlétünket kérdésekre adott válaszok, és kiscsoportos szakmai duruzsolások, valamint a tatabányai megyei kollégák által készített kisfilm zárta, melyet Tatabányán, a háromnapos szakmai konferencián láthattak a KönyvtárMozi megyei felelősök, és a megyei könyvtárigazgatók.

Köszönjük Magyarcsanád apraja-nagyjának a kedves fogadtatást, vendéglátást, Márkus István kollégánknak az élvezetes kitekintést, és a résztvevőknek az aktív jelenlétet!

Írta: Fodor Mónika
Szerkesztette: Csiszár Andrea

Néhány visszajelzés a kollégáktól

„Szuper volt, jó ötleteket hallottunk, és engem inspirált, hogy igazán pici települések is milyen szépen véghezviszik!”

„Számomra is bebizonyosodott, hogy jó döntés csatlakozni a “mozigépészek” táborához, egy jól sikerült nap volt, örülök, hogy ott lehettem.”

„Jól éreztem magam, sok hasznos információval gazdagodtam.”

„Jó volt nagyon:) és hasznos.”

„Nagyon hasznos volt a mai nap, jól éreztem magam. Márkus István remek előadó.”

„Köszönöm a lehetőséget, igazán tartalmas és jó hangulatú volt a mai délelőtt. Tóvizi Béláné Erikáék és Ti, a Somogyi-könyvtár megyei módszertanosai is kitettetek magatokért, hogy sok hasznos ötlettel, információval folytassuk a munkánkat.”

„Mindannyiónk számára hasznos volt a mai délelőtt, én ilyenkor felpörgök, mindenkivel meg akarom osztani a “jövőt”, hogy ma már a könyvtáraknak más a szerepe, üzenete (küszöb! ), és amit szoktam mondani az olvasóinknak: ne hagyjanak minket békén, jöjjenek a könyvtárba…  Mindannyian tudjuk, hogy nehéz mindenkinek megfelelni, de azért nagyon igyekszünk!”

„Nekem végre egy olyan koncepció, ami bizonyítottan alkalmazható a kisebb községekben is. Örültem, hogy sikerült ott lennem, és pozitívan mentem haza, feltöltődve, tele ötlettel!”

Köszönöm szépen mindenkinek a sok-sok ötletet és inspirációt. Nagyon jók ezek a találkozók, mert ilyenkor olyan közösségbe kerülök, ahol mindenki hasonlóan gondolkozik, mint én: mindent a kultúráért, a könyvtárért és az emberekért.”

Csongrád Megyei KSZR Kistérségi szakmai nap a KönyvtárMozi jegyében
Ajándékok – Könyv Magyarcsanád történetéről, helyi képeslap, kedves könyvjelzők