Kerestük a harmónia forrását…

A 2019-es őszi kistérségi szakmai napunkat Forráskúton tartottuk. Többek között azért esett a választásunk erre a kistelepülésre, mert szerettük volna, ha minél több önálló könyvtár is csatlakozik a szakmai naphoz, és úgy gondolom, hogy ez igazzá is vált.

Forráskút tagja a szolgáltatórendszernek, a mórahalmi járás sok, nagy, önálló településének közelében jól megközelíthető település.

Épp a fentiek miatt a tematikát is ehhez igazítottuk, és igyekeztünk mindenkit megszólítani a szakmai résszel. Az egész délelőttöt átölelte a téma: ismerkedés a könyvtári foglalkozásokhoz szükséges digitális eszközök és applikációk használatával. Természetesen sok-sok példával, eszközök használatával töltöttük a szakmai napot, és mindenkinek lehetősége volt kipróbálni az eszközöket Piri Ildikó és Genczinger Ildikó segítségével.

A szakmai napot a könyvtárban kezdtük, ahol Fodor Imre polgármester úr vázolta fel a település történetét, és köszöntött bennünket kedves szavakkal, majd Barnáné Király Anikó mutatta be a könyvtárat. A rövid ismerkedés után (a nagy többség számára) meglepetésként, polgármester úr egy nemrégen felújított tanyasi iskolába invitált bennünket, hogy méltó helyszín legyen az “oktatáshoz”. Ezenkívül egyéb meglepetéssel is készültek vendéglátóink, de erről majd később.

Miután több autóval megérkeztünk a “Jerney-iskolához” kezdődött a valódi szakmai nap. Egy szépen felújított “hagyományos” tanterem várt bennünket, ami sokunkban nosztalgiát ébresztett. Érdekes elegy született a 40 éves kopott padok, a kellemesen meleg cserépkályha, és a kipakolt laptopok, tabletek által, de hangulatos volt. Szinte minden résztvevő saját készülékkel tudta követni az előadókat, megoldani a gyakorlati feladatokat.

A téma nagyon aktuális.Több fórumon, többször foglalkoztunk már mi is ezekkel az eszközökkel, programokkal. Kiemelten fontos a Somogyi-könyvtár számára is, valamint Az én könyvtáram országos projekt is több szálon foglalkozik vele.

Ezért is gondoltuk, hogy gyakorlattal egybekötve, saját bőrükön tapasztalva ismerkedjenek a megyei kollégák a QR-kódos játékokkal, hogy ők maguk készítsenek Kahoot-tesztet, ismerjék meg a Somogyi-könyvtár e-tananyagait, azok használatát.

Ezekről a gyakorlati foglalkozásokról nagyon nehéz írni. Pontosan ezért tervezünk úgy, hogy helyben ki is tudják próbálni a kollégák ezeket a játékokat, a felmerülő kérdésekre ott helyben kapjanak választ, ha nehézségek adódnak, akkor azonnali megoldást találjanak. Biztos vagyok benne, hogy szervezünk még ilyen képzéseket, ahol élesben kipróbálhatók az eszközök, így sokkal jobban megtalálhatja mindenki a helyüket a napi munkájában. Tulajdonképpen erről is szólt ez a délelőtt, hogy igenis van helye ezeknek az eszközöknek a könyvtárakban, sőt, élen kell járnunk a digitális eszközök használatában és oktatásában.

Ha valaki így neten próbálna ismerkedni ezekkel az anyagokkal, akkor a fenti linkeken próbálkozhat. Piri Ildikó,  Az én könyvtáram projekt keretén belül dolgozta ki a QR-kódos játékot – erről egy reklámfilm is készült:


Genczinger Ildikó elkészített egy részletes leírást a Kahoot használatáról. Biztos vagyok benne, hogy mind a ketten szívesen segítenek személyes megkeresés után, és beszélnek a részletekről is.

A játékosan eltöltött, ám sok új tudást adó délelőttöt egy helyi kérdésekből álló Kahoot-teszttel zártunk. Ezt a játékot a vendéglátónk, a település polgármestere nyerte.

És igen, nem véletlenül írtam ezt. Az eddigi tapasztalatok alapján minden alkalommal megtisztelt bennünket a település első embere, de ilyet eddig csak Nagyéren tapasztaltunk. Az egész délelőttöt velünk töltötte a polgármester úr – igen hasznosan. Míg a könyvtáros kollégák tanultak, ő dolgozott, és a szakmai nap végére el is készült az általa főzött bográcsos szarvaspörkölt. Az ebéd elkészítése után polgármester úr személyesen mutatta be nekünk a rendezvénynek helyt adó épületet, ismertette meg velünk a volt iskola történetét. Szavaiból érezhető volt, hogy érzelmileg kötődik az épülethez, kiemelten fontosnak tartja a falu történetének megismertetését, megőrzését, a helyi hagyományok ápolását. Úgy láttuk a délelőtt folyamán, hogy fontos számára a könyvtár.

Köszönjük a vendéglátást Fodor Imre polgármester úrnak, az előadóknak a felkészülést, és az előzetes munkát, a kollégáknak az aktív részvételt. Bízunk benne, hogy mindenki számára hasznos volt a szakmai nap, és mindenki vitt valamit haza a tarsolyában. Jó látni, hogy a kistelepülések számára is fontos az értékmegőrzés, de emellett nyitottak az új kezdeményezésekre is.