Kistérségi találkozó – Kiszombor

Idén ősszel, a tavasszal teljesen megújult Kiszomborra invitáltuk  a kollégákat második kistérségi találkozónkra.  A kiszombori könyvtár az elmúlt években teljesen megújult önkormányzati erőből, amit kiegészített egy sikeres NKA-s pályázat. Az új bútorok érkezésével párhuzamosan elvégeztük az állományrevíziót, valamint elindítottuk a gépi kölcsönzést.

Ebbe a nagyon szép, és új könyvtárba vártuk a megye könyvtárosait. Nagy örömünkre szolgált, hogy nemcsak KSZR-es kollégák vettek részt a találkozón.

Vendéglátóink ismét kitetettek magukért az első perctől kezdve. A vendégvárás nem hagyott kívánnivalót. Nemcsak a kulináris élvezetekben, de megtisztelő volt, hogy polgármester asszony is hosszan velünk időzött. A  viszontlátás örömei, az egymást köszöntő beszélgetések, a könyvtár szépségeire való rácsodálkozás után kezdődött a szakmai munka.

A hagyományoknak megfelelően elsőként vendéglátónk, Szegvári Ernőné polgármester asszony köszöntött bennünket, bemutatva a település múltját és jelenét, az elmúlt évek fejlesztéseit, természetesen középpontban a kulturális fejlesztésekkel.

Őt követően vendéglátóink részéről (ezen a szolgáltatóhelyen jelenleg több könyvtáros is dolgozik) Andrián Renáta mutatta be a könyvtárat, a könyvtári fejlesztéseket, napi munkájukat, rendezvényeiket. Mindig jó látni más munkáját, és ötleteket meríteni belőle. Biztos vagyok benne, hogy néhány jó gyakorlat vissza fog köszönni másik szolgálatóhelyen is. Legalábbis bízom benne.

Bár az áprilisi kistérségi találkozónak is fő témája volt a KönyvtárMozi szolgáltatás, ezt most sem tudtuk megkerülni. Október végén egy országos szakmai találkozón mutatta be Fodor Mónika, a Csongrád megyei KönyvtárMozi szolgáltatást. Ezt az előadást ismerhették meg a megyei kollégák is, természetesen kibővítve a Demjénben hallottakkal, és az azóta tapasztaltakkal. A téma a legtöbb jelenlévőt érintette, hiszen – mint hallhattuk is – már 19 szolgáltatóhely csatlakozott  a KönyvtárMozihoz a megyében.

Az élvezetes és pörgős előadás után egy szintén sokakat érintő témakör került terítékre a kávé mellé. Az év folyamán immár 19 településen került bevezetésre a gépi kölcsönzés. Az elmúlt hónapok tapasztalatait beszéltük át, illetve Mikoly Andrea, a Somogyi-könyvtár adminisztrációs csoportjának vezetője válaszolt a felmerült kérdésekre. Bízunk benne, hogy sikerült a fehér foltokat megszüntetni. Azt azonban bizonyosan látjuk, hogy szükség van az ismeretfelújító beszélgetésekre, képzésekre.

A kötetlenebb forma lehetővé tette, hogy csak rövid szünetet tartsunk, hiszen a beszélgetés alatt is mindenkinek lehetősége volt egy kis frissítőt magához venni.

A rövid szusszanás után ismét egy nehezebben emészthető téma került górcső alá. Csiszár Andrea a kötelező dokumentumokról beszélt, bemutatta a törvényi kötelezettségeket, a könyvtárhasználati szabályzat formai és tartalmi követelményeit. A gondosan összeszedett, ám kissé száraz, jogi szöveget megtörve, csoportmunkában dolgoztunk, egy-egy pontot kidolgozva. Az itt elkészült terveket a közeljövőben fel kívánjuk használni az új szabályzatok elkészítésében. Nagy köszönet minden résztvevőnek, mert lelkesen és ügyesen oldatták meg a feladatot.

Az eseménydús és információgazdag délelőtt után mindenkinek jólesett a nap további kellemesebb része. Az ízletes ebédet – köszönet a vendéglátó önkormányzatnak – közösen fogyasztottuk el a település számos műemlékének egyikében működő étteremben. A Rónay-kúriában még ebéd előtt megtekinthettük az emlékszobát is. Ebéd után jólesett a könnyed séta az átellenben lévő helyismereti gyűjteménybe, illetve a méltán híres Rotundához. Meglepetésként itt még baglyokkal is találkozhattunk, vendéglátóink nem kis megdöbbenésére.

Úgy gondoljuk, hogy ismét egy jó hangulatú, és nagyon hasznos szakmai napot zártunk Kiszomboron. Bízunk a hasonló folytatásban, remélve, hogy még több kolléga el tud majd jönni.

Köszönjük a szervezést és a vendéglátást a kiszombori kollégáknak, valamint az önkormányzatnak!