A tiszaszigeti könyvtár és teleház Könyvtári és Információs Szolgáltató Helyként működik a Vedres István Faluházban. Február harmadik hetében újrarendeztük a könyvállományt, aminek egyik része elektronikus feldolgozás előtt áll. Ezeket a könyveket…
KSZR - Somogyi-könyvtár Bejegyzés
Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több KSZR-es kolléga részt vesz megyei továbbképzéseinken. Most is sok arcot láttam, akik el tudtak jönni, hogy meghallgassák a legújabb könyvtári trendeket, híreket, hogy tanulhassanak,…
2015. február 12-én második alkalommal tartottunk szakmai napot a Somogyi-könyvtár 1. emeleti folyóirat-olvasó termében. A programra ismét meghívást kaptak a települések polgármesterei, alpolgármesterei, jegyzői és könyvtárosai. Fontos eredményének tartjuk, hogy…
Frissítve 2019. október 1-jén! A frissítés a cikk végén olvasható >>> 2014-ben hozzá megterveztük a KSZR tagkönyvtárak egységes arculatának néhány alap elemét. Az előrelépésekről négy blogbejegyzésben hírt adtunk már, időrendben: FOTÓANYAG KÉSZÜL…
A könyvtárhasználók mellett megkérdeztük könyvtáros munkatársainkat is arról, hogy mennyire elégedettek a közel két éves KSZR szolgáltatásokkal. Mik azok a területek, amiken kiemelt hasznát látják az együttműködésnek, mik azok a…
A tavalyi év végén könyvtárhasználói elégedettségmérést végeztünk a Csongrád megyei KSZR tagkönyvtárai olvasóinak bevonásával. Bevezető gondolatok az összegző elemzésből: “A kétéves könyvtárellátási szolgáltatási rendszerünk működésének hatékonyságáról kérdeztük meg a KSZR-es…
Az év vége mindig az összegzés, a visszatekintés ideje. Én ezt most elkerülném. Csak annyit kérek mindenkitől, hogy gondoljon vissza az elmúlt év szép pillanataira, és még inkább azt kérem,…
Joós Tamás énekmondó volt tegnap a vendég Csongrád megyében, aki egy fantasztikusan érdekes, izgalmas mesével és játékkal érkezett! Magyarcsanádon és Újszentivánon alsósok és ovisok tátott szájjal hallgatták Violin király és…
A Somogyi-könyvtár nagy múltú intézmény. Örökségünket, hagyományainkat gondosan őrizzük, ugyanakkor az újító szellem jelenléte és a kreativitás is jellemez minket. Mi sem bizonyítja jobban ezt az állítást, mint az, hogy méltó…
Kedves Kollégák! Nagyon-nagy szeretettel várunk Benneteket az év utolsó továbbképzésére, mely 2014. december 4-én lesz a könyvtár I. emeletén 9.30-órától 12 óráig. Két előadás lesz ,az előadóktól következő összefoglalót kaptam…