Vészhelyzet idején

Kedves Kollégák!

Természetesen bennünket is leginkább az izgat, hogy mikor is lehet ismét újra kinyitni, és minden szolgáltatásunkat kínálni a (könyvtár)használóknak. Várjuk és reméljük, hogy minél hamarabb! Azonban erről még nem tudunk mit mondani, csak annyit, amennyit a hírekben mindenki hallhat. Amint tudunk valamit, azonnal jelezzük.

Most azonban azt szeretném röviden összeszedni, hogy mi minden történt az elmúlt három hónapban. Mint tapasztaltátok, a kötelező zárvatartás mellett mi is dolgoztunk, elérhetőek voltunk nektek is.

Időközben elkészítettük a TEKÉ-t, azaz a Csongrád megye települési könyvtárainak összesített statisztikáját. Ezzel kapcsolatosan összesítettük minden KSZR-település adatsorát/mutatóit 2012-2019-re. Így mindenkinél láthatjuk a változásokat, mindenkinél jobban tudunk tervezni.

Ennek a táblázatnak az adatait már felhasználtuk a májusi (talán) legnagyobb feladatunknál, a települési beszámolók készítésénél is. Ezeket a beszámolókat a törvényben meghatározott időpontig (május 31.) minden település vezetőjéhez eljuttattuk, a legtöbb településen már a képviselők is áttekinthették. Sok adatot kellett összegyűjtenünk és összesítenünk, de reméljük hasznos lesz a következő évi tervekhez.

Folytatva az irodai munkákat, sikerült elkészíteni a 2019-es használói elégedettségi kérdőívek összesítését és összehasonlítását a 2017-es eredményekkel.

Sikerült összeállítani az eszközrendeléseket is, hogy minél előbb be tudjuk szerezni nektek az igényelt számítógépeket, technikai eszközöket.

Végre volt időnk átnézni és javítani a honlapon található információkat. Sajnos sok változás történik szinte napról napra. Ezeket követni, és frissíteni a honlapot, elég nehéz. Most végre minden adat új. Kérjük, ellenőrizzétek!

Sok-sok egyéb irodai munka mellett összeállt a kreatív anyagok listája is, hogy minél előbb szállíthassuk!

Ha már szállítás, akkor lépjünk ki az épületből, és a virtuális térből. Csaba mindenkihez eljutott az első negyedévi könyvrendeléssel, így mindenki megkapta a legújabb könyveket, hogy nyitáskor máris friss, új olvasmányokkal szolgálhasson a látogatóknak.

Ha már könyvek, akkor már a második negyedéves rendelést is leadtuk, sőt már “házon” belül van a könyvek egy része, a feldolgozó lányok már nekiálltak! Szóval arra is számíthattok!

Az elmúlt két hétben már teljesen megszűnt a home office, elfogytak a kötelező szabadságok. Mindannyian bent dolgozunk. Azonban ezt kihasználva ez a “bent” a mi esetünkben nem feltétlen a Somogyi-könyvtárat jelenti. Pénteken (március 13-án) úgy jöttünk el Felgyőről, hogy hétfőn megyünk és befejezzük a leltárt. A hétfőből sajnos kedd lett, június 2-i kedd. De mentünk, és sikerült befejeznünk az állományfrissítést és a leltárt.

Befejeztük, hogy mehessünk Szegvárra, és folytathassuk az állományok rendezését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Természetesen az elmúlt három hónapban rengeteg minden történt a könyvtárak világában. Új törvények születnek, melyek felbolygatják életünket. Új kihívások elé állít bennünket az élet. Sok egyéb munkánk volt, sok mindenben utolértünk magunkat, rend lett a munkaszobákban, a raktárakban. Számtalan e-mail, levél, megrendelő született még az elmúlt hónapok alatt. Bízunk benne, hogy hamarosan mindenkivel tudunk személyesen találkozni, és az erre az időszakra tervezett programjainkat meg tudjuk valósítani, és be tudunk pótolni minden programot.